Le kell szögeznünk, hogy számomra Sparks az írás egyik fő "Istene".. Nem akarom, és nem is tudom megmagyarázni, biztos vagyok benne, hogy mindenkinek van egy olyan író, költő, színművész, akit mások ha nem is értenek, Ő imád. Nálam ez Nicholas Sparks.

Ennek ellenére (és nem utolsó sorban lustaságomnak köszönhetően..) én sem tudtam minden könyvét végigolvasni elsőre. De majd most!

Az "Engem láss" című könyv két fiatal életének találkozásáról szól. Colin és Maria olyanok, mint a tűz és a víz: a fiú megannyi rossz döntése, erőszakkal teli múltja után keményen küzd, hogy a helyes úton maradjon, a lány azonban le sem tért róla: maga a megtestesült józanság, mértékletesség, és szinte csak a munkájának él.

Úgy vélem mindenki számára képes egy adott regény mást és mást nyújtani a végigolvasás során. Számomra egyszerre volt izgalmas, és kapcsolatpróbáló a történet, amely a bontakozó szerelem mellett azt próbálja boncolgatni, hogy vajon a nehéz időkben is képesek vagyunk megőrizni szerelmünket, vagy a bosszú lángjai elemésztik a kialakult köteléket.

A regény mély érzelmekkel és borzongással teli lapjain egy férfi és egy nő egymásra találásának lehetünk a tanúi, összefonódó sorsukban lépten-nyomon megmutatkozik a szeretet, a szerelem és az összetartás ereje.

Fő mondanivalója pedig, hogy ahhoz, hogy a másik fél valódi énjét megismerjük, a szemünk helyett a szívünkkel kell látnunk.

Neked nagyon fontos, hogy mások mit gondolnak rólad, de szerintem ez hiba. Mert önmagadon kívül senki sincs, akinek maradéktalanul a kedvére tehetnél. Nem te döntöd el, hogy valaki miként érez veled kapcsolatban, hanem az adott illető.

Régóta halogattam már egy "jó Márai kötetet"..

Régebben fiatalnak éreztem a lelkemet hozzá, és valahogy az volt az elképzelésem, hogy úgysem érteném meg a valódi mondandóját. Hogy így lett volna, avagy sem, már nem derül ki. :)

Azután tavaly novemberben Tóth Gabinál láttam, hogy épp Márait olvas, és elsőre rögvest beleszerettem a borítóba. Valljuk be, az új kiadású kötetek borítói valami gyönyörűek - ez meg pláne.

Még aznap elmentem és megvásároltam magamnak, és neki is láttam az olvasásnak.

Elsőre sok volt. Nagyon mélyen érintett és mire elértem a kötet első részének végére - ami a női oldalról közelít - már nem is akartam tovább olvasni.. Kicsit olyan volt, mint felébredni egy mámoros éjszaka után. Bármennyire is jó volt az éjszaka, a reggel olykor keserédes. Azután Ági januári kihívása adott löketet a második rész elolvasásához, és milyen kár volt halogatni..

Márai zseniális őszinteséggel beszél igaziról, házasságól, szerelemről, a női és a férfi szemszögéből megközelítve. Két teljesen más lelkivilágban élő ember, nő és férfi érzelmeit, felfogását, küzdelmeit szemlélteti, házasságban, egyedüllétben, miközben végig fenntartja a kérdést, hogy van-e igazi? És ha van, vajon mindenki számára csak egy ilyen van?

Nagyon nehéz elmondani, hogy milyen egy "ilyen" könyv. Felesleges szócséplésnek meg ugye értelme sincs.

A legszeretettebb, legkedvencebb idézeteket másolom ide, amelyek már önmagukban és szíven lódítják az embert.. :)

Lehet-e érzelmeket az értelem segítségével megsemmisíteni?... Erre kereken azt felelem, hogy nem. De megvigasztalhatom, hogy az érzéseket, néha, szerencsés esetekben, meg lehet szelídíteni és el lehet sorvasztani.

A szeretet végtelen és tud várni.

Egy napon észrevettem, hogy szeretem. Miért? A kérdés érdekelt, mert ostoba volt, s a tetejébe megválaszolhatatlan. Iparkodtam felelni a kérdésre. Így feleltem: szeretem... másképp, mint a többit, másképp, mint mindenkit előtte... Valami van benne, ami számomra elmondhatatlanul ismerős. Mintha egyszer már együtt lettünk volna kígyók és Luciferek között, nagyon régen, a Paradicsomban.

Minden igazi életben eljön egy pillanat, amikor az ember úgy merül el egy szenvedélyben, mintha a Niagara vízesésbe vetné magát. S természetesen mentőöv nélkül. Nem hiszek a szerelmekben, melyek úgy kezdődnek, mint egy kirándulás az élet majálisába, hátizsákkal és vidám énekléssel a napsugaras erdőben.

Ez a legnagyobb fájdalom az életben, mikor az ember szeret valakit, és nem tud vele élni.

Szeretni annyi, mint egészen megismerni az örömet, s aztán elpusztulni.

Tudod, egy napon megértettem, hogy senki nem segíthet. Az ember szeretetre vágyik... de senki nem segít, soha. Mikor ezt megérti az ember, erős lesz és magányos.

Ha az ember szeret valakit, mindig megdobog később a szíve, mikor hall róla, vagy látja.

Egy napon felébredtem, és észrevettem, hogy hiányzik. Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod a kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van az életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami.

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle.

felhasad a csend

tetőtől talpig

ahogyan apám kezétől felhasad a disznó

gyengéden

csillogó bárdtól

hasának közepén

minden évben legalább százszor

hollywoodban nincs disznótor

arra gondoltam

ahogy apám

mario carleone otthonában

senki sem iszik coca-colát

nem hallgat metallicát

nem olvas danielle steel-t

s a csend sem hasad fel

mert nem bántják

(2008)

Mostanában rengeteget dolgozom, de tényleg. Persze mindig próbálok időben végezni, és nem túlórázni, de az elmúlt 3/4 év valahogy inkább csak túlórát tartogatott számomra, mint időben hazajövetelt. :

Persze, az ember sokszor nem tudja eldönteni, hogy szerencse-e az ha ennyi munkát kap, avagy sem. Én most vegyesen érzem magam. Persze szeretem amit csinálok, de sokszor mocskosul fáradtan érek haza, és alig van már testi és agyi kapacitásom ahhoz, hogy bármit is munka után még végigvigyek.. Legyen ez főzés, olvasás, vagy a blogolás, amit már régóta halogatok, és az utóbbi időben többek között az alig van szabadidőm is mindehhez hozzájárul. Pedig imádok sütni, főzni, olvasni, filmezni... Jó lenne rengeteget kirándulni is, de annyira kell az a hétvégi alvás, hogy nagyon.. Áh..! Imádok aludni..

Általában évente eldöntöm magamban, hogy valamit végigviszek. Nem mondom, hogy új évi fogadalom, nem is feltétlenül bakancslista, csak amolyan döntés. 2016-ban például elvégeztem az autóiskolát, és megszereztem a jogsimat végre, utána pedig bár maximálisan ódzkodom tőle, "újrageneráltattam" a fogaimat, melyet évek óta passzolgatok, ugyanis rettegek a fogdokitól, de végre megtaláltam a legjobb dokit, így rávettem magam. 2017-ben inkább a munka területén voltak elvárásaim magammal szemben, és ahogy fent is írtam, úgy érzem sikerült elérnem, talán kicsit túl is szárnyalnom, az elvárásaimat. :) Közben a magánéletem is eléggé kalandos és hullámzó volt.. Kizárólag magamnak akartam megfelelni, és ezt kicsit túlzásba vittem.

Aztán itt van 2018, még tényleg csak a küszöbön áll, és úgy döntöttem, hogy itt az ideje nem halogatni, hanem belevágni olyan kihívásokba, amelyeket tényleg végig kell csinálnom. Hiszen, ha nem, akkor mit sem érnének az elvárások magammal szemben?! :)

Szóval eldöntöttem, hogy végre végigcsinálom a #100happydays kihívást, aminek a lényege, hogy 100 napon keresztül boldog legyél. Minden nap feltöltök egy képet arról, ami aznap boldoggá tett. Ez gyakorlatilag bármi lehet – egy nehéz munkanap után az az érzés amikor hazaérsz vagy amikor meglepem a kiscicámat, esetleg amikor reggel a párommal az ágyban még lustizunk. Olyan időben élünk amikor minél zsúfoltabb a naptárad annál menőbb vagy. Miközben az élet folyama felgyorsul egyre kevesebb és kevesebb időnk van annak a pillanatnak a kiélvezésére amelyben élünk. A képesség, hogy értékelni tudd a pillanatot, a környezetet és ezekben önmagadat minden emberi lény számára a boldogság felé vezető út alapja. Az emberek 71%-a megpróbálja ezt a próbát teljesíteni és bukásuk fő okának az idő hiányát jelölik meg. Ezeknek az embereknek egyszerűen nem volt elég idejük boldognak lenni. A képeimet instagrammra töltöm fel, és minden egyes kép felkerül az oldalam "Fotóalbumába" is.

A második kihíváshoz Szabados Ági adott erőt és löketet nekem. A kevés időre hivatkozva az elmúlt években jelentősen megcsökkent a kiolvasott könyveim száma. Sajnos a mai rohanó világban, ez nem egyedi probléma, és nem vagyok ezzel egymagam. De ez nem mentesít az alól, hogy olvassak. Így januárban nekifogok a "NINCS IDŐM OLVASNI" kihívásnak. Szerencsére minden hónapnak van tematikája, így még csak sokat morfondírozni sem kell, hogy melyiket vegyem előre. Januárban olyan könyvet kell olvasni, amit előző évben halogattál. Nekem ez Márai Sándor Az igazi című könyve. A halogatás oka nem a könyv, hanem az idő.. Igyekszem minden könyvről beszámolót írni Nektek, amit az oldalam "Könyvek a kezemből" rovatában is megosztok.

A harmadik kihívásom (talán ez az egyetlen dolog, amit minden évben megfogadok, ha egyáltalán fogadalomnak nevezhetjük..) a LIFETILT Diéta PRO Platina programja. Első sorban talán ez a legtökéletesebben összerakott program, másodszorra pedig személy szerint nekem szükségem van egy olyan motivációra, ami lendületet ad - ebben pedig van bőven. Ezt kicsit kitoltam, a kezdését valószínűleg 1-2 hét múlva tudom megvalósítani, mert persze lehet azt mondani, hogy holnaptól csinálom, na de ha nincsenek meg hozzá a feltétele, akkor hogyan?! Azért majd, ha belevágok, írok róla.. :)

A negyedik kihívásom, ami talán nem is annyira kihívás, mint döntés, hogy végre egy helyre fogom gyűjteni a verseimet, és írok újakat is. Több, mint 10 éve írok verseket, kisebb-nagyobb kihagyásokkal, és végre úgy érzem, hogy itt az ideje egy kupacba pakolgatni ezeket. Ezeket az oldalam "Vers-kalandor" rovatában olvashatjátok. A rovatba nem csak saját verseimet fogom posztolni, hanem általam szeretett, nagyra tartott és kedvenc költőim gondolatait is.

És persze van még rengeteg dolog, amit szeretnék megvalósítani 2018-ban, de azt hiszem, talán ez a 3 kihívás most egyszerre, így januárra elegendő. :)

Puszi, Lau :-* <3

Drobina Laura vagyok.

Mindig is szerettem írni, és emiatt régóta tervben volt már, hogy keresek egy jó helyet, ahol mindent összegyűjtök.

De a halogatás úrrá lett rajtam, és ezidáig sehogy sem jutottam előre. :)

Végül úgy érzem, hogy 2018 lesz számomra a legnagyobb mérföldkő - legalább is, ami a blogolást, és a maradandó írást érinti.

Szóval, Laura vagyok, 28 éves. Akik szeretnek (bár kevesen vannak :) :) :) ) azoknak csak Lau. :) Vajdaságból származom. Tudjátok, Szerbiának abból a részéből, ahol elvétve bár, de még élnek magyarok. Több, mint 5 éve költöztem fel Pestre, és azóta oly' sok víz folyt le a Dunán, hogy sorolni sem lehetne. :) Több, mint 4 éve dolgozom nyomdaiparban, ügyfélmenedzserként.. No, de nem ám, ilyen telefonálgatós kisasszonyi munka ez, hanem kőkemény élet. Mondjuk 5 éve még nem gondoltam, hogy valaha én is napi 8-10-12 órákat fogok dolgozni.. Eh!! :)

Párommal, Tomival és a cicámmal, Micivel élünk családi életet, immáron több, mint 3 éve. Na jó, Miccerrel csak 2,5. :) <3

Van egy kisöcsém, Norbi, alias Töki. :) Szerintem Ő nekem akkor is Töki marad, ha majd bottal jár, vagy kismaki. Mert olyan kis majom a gyerek! :) De imádom! <3

A szüleim Németországba élnek, eléggé széjjel sodort bennünket ez a modern világ, de még ígyis Szerbiába járunk haza, nagyon nagy ritkán sajnos, de évente párszor csak-csak sikerül összehozni..

Ugye milyen érdekes a történetem? Nem?? :) No, csak figyeljetek, lassan, de biztosan az lesz.

Puszi, Laura :-* <3